2009. február 6., péntek

Póréhagymatorta

A tésztához:
25 dkg liszt
1 csipet só
1 tojás
10 dkg vaj

A töltelékhez:
1 nagy póréhagyma
15-20 dkg kockázott császárszalonna
1 evőkanál olaj
1 csipet só
2 tojás
2 dl tejföl

A tésztához valókat összegyúrjuk, és amíg a hagymával bíbelődünk, lefedve betesszük a hűtőbe pihengetni.A hagymát félbevágjuk, megmossuk, ujjnyi vastagra felszeleteljük.
Az olajon a szalonnát kicsit pirongatjuk, aztán hozzátesszük a hagymát és megpároljuk. A sütőt 200 C fokra előmelegítjük. Egy rendes tortaformát kibélelünk a tésztával úgy, hogy az oldalára is jusson. Rásimítjuk a póréhagymás szalonnát, ráöntjük a tojással, sóval összekevert tejfölt, mehet középre a sütőbe. Könyv szerint 45 percig kell sütni, de azért érdemes hamarabb ránézni és ha már barnul a teteje, akkor kész.

Kakaós-csiga

A Macikonyhából készült a kakaós-csiga. Nagyon finom.

2009. január 28., szerda

Csokis muffin

Csokis muffint kerestünk és ezt találtuk a mindmegettén.
Nagyon finom a sok vajtól.
Csak én nem tettem bele baracklekvárt, mert nem volt itt, meg tört étcsokit sem, hanem több kakaót helyette. Viszont fagyasztott málna volt a mélyhűtőbe és azt tettünk mindegyik közepébe. Nagyon finom lett.
Apa szülinapi tortája is ebből a tésztából készült. Kettévágtam, és fogalmam sincs mit tettem bele. Lehet, hogy málnalekvárt, meg málnát. Az biztos, hogy bevontam csokimázzal (kakaó, cukor, összefőz, bele vaj) és megszórtam mogyoródarabokkal. Nagyon finom volt, szerintem.

2009. január 6., kedd

Kapros lazacleves

A Gabah blogjában talált recept alapján.

A gyerekek nem nagyon eszik, de nekünk Apával ízlik. Csak póré nem volt itthon, ezért rendes vöröshagymával készült.

2008. december 5., péntek

Leveles tészta spenóttal-fetával

A Macikonyha gasztroblogban lévő recept alapján variáltam, , csak én nem rétes tésztába, hanem levelesbe töltöttem, mert az volt itthon. Meg nincs is minden benne, ami ott le van írva.

Hozzávalók kb.

1/2 kg fagyasztott leveles tészta
1 fej hagyma
20-30 dkg fagyasztott spenót
20 dkg feta
1 tojás

Hagyma felvágva, párolva, bele spenót, kicsit tovább párolva.
Tűzről levéve, feta belemorzsolva, tojással összekever.
Kinyújtott leveles tésztába beleteker, megsüt 200 fokon.

Kb.